Újjáalakulásának 20. évfordulóját ünnepelte a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség (SZMCS) március 13-14-én Deákiban. A rendszerváltozás után újraindult szövetség a csapatok vezetőivel, egykori és jelenlegi tisztségviselőivel, valamint társszervezeteivel együtt tartott megemlékező és egyben tevékeny hétvégét a jubileum alkalmából.
1989-ben az addig illegalitásban tevékenykedő mozgalmak sorra kezdték meg hivatalos, nyílt munkájukat megmutatva magukat az egész társadalom előtt. Ebben az évben vált elérhető céllá a világháború előtt már működő magyar cserkészet újbóli elindítása is. Magyarországi és nyugati magyar cserkészközösségek segítségével 1990. március 11-én megtartotta alakuló ülését a SZMCS. Az elmúlt két évtized alatt több mint tízezer cserkész tett fogadalmat és több ezer országos és helyi rendezvény zajlott le, volt tehát miről emlékezni.
Az összegyűltek azonban előbb a szövetség jövőjével foglalkoztak. Szombat délelőtt került sor a XVI. Szövetségi Közgyűlésre, ahol a tisztségviselők és a cserkészcsapatok képviselői pontosítottak a szervezet Alapszabályán, és elfogadták a következő évre szóló eseménynaptárt is. A délután folyamán különböző módszertani foglalkozásokat tartottak a résztvevők, egyebek között megkezdődött a 2011-es szövetségi nagytábor előkészítése is. Az este folyamán egy visszaemlékező beszélgetés során megjelentek a cserkészszövetség újraindításának fontos alakjai, a vezetőképzés legendás szereplői és cserkészházaspárok, akik tanúságot tettek a régi idők cserkészetéről, de foglalkoztak napjaink új kihívásaival is.
Vasárnap szentmisével és istentisztelettel kezdődött az ünnepi emlékülés, mely után Török András a Szövetségi Cserkésztanács elnöke ültetett el egy emlékfát a helyi templom kertjében. Megjelentek a SZMCS korábbi tisztviselői, a cserkészcsapatok vezetői, felvidéki és magyarországi öregcserkész klubok képviselői, valamint civil szervezetek képviselői is. A kultúrházban folytatódó megemlékezés elején a deáki cserkészcsapat tagjai elevenítették fel a ’48-as szabadságharc évfordulója kapcsán Petőfi Sándor életét művein keresztül. Ezután ünnepi köszöntőt mondott Csémi Szilárd, a szövetség ügyvezető elnöke, aki köszönet mondott az elődeinek, minden cserkészvezetőnek és cserkészszülőnek, és a szövetség támogatóinak, mert nélkülük nem állhatna ilyen erős alapokon a szervezet. Felszólalt még többek között Szemerédi Tibor, a magyar cserkészszövetségeket tömörítő Magyar Cserkészszövetségek Fórumának titkára, Salló Emőke, a Romániai Magyar Cserkészszövetség külügyi vezetője és Elshaltz Márta, a Gilde Öregcserkész Klub képviselője. A megemlékezés végén a cserkészcsapatok jubileumi emléktárgyakat kaptak, majd felléptek az országos színjátszó és népdaléneklő verseny nyertesei. Deákiban nyílott meg az a vándorkiállítás is, ahol a magyar cserkészet 100 évéből, és a SZMCS 20 évéből vannak kiállítva dísz- és mindennapi használati tárgyak, valamint megtekinthető egy cserkésztábor-makett és egy imitált tábori körlet is.
Forrás: www.szmcs.sk (Bodzás Gergely)
Udvardról sajnos csak ketten vettünk részt a közgyűlésen: Dixi és Zolti.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése