2010. május 7., péntek

(Mű)vér folyt Léván


A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség május második hétvégéjén, Léván rendezte meg első ízben az Országos Elsősegélynyújtó Versenyt. A versenyzők városi portya keretén belül mérhették össze tudásukat. Az elméleti tudnivalók mellett gyakorlati feladatok teljesítése során is helyt kellett állniuk.

A szervezők különböző élethű szituációk elé állították a csapatokat, pontozva a gyors helyzetfelismerést, a sebesültek ellátását, a helyszín biztosítását. A versenyzőknek ismerniük kellett az újraélesztés szabályait, el kellett látniuk többek között nyílt törést, vágott sebet, sokkos állapotban lévő beteget. Ezen kívül pontozták a csapatmunkát, és a sebesülttel folytatott kommunikációt is.

Az állomásokon orvosok és mentőtisztek értékelték a gyerekek teljesítményét. A szervezők megszólították a Szlovák Vöröskereszt lévai egyesületét is, mely szintén bekapcsolódott a verseny előkészítésébe. Eszközöket biztosítottak, hogy még életszerűbbé tegyék az egyes helyzeteket. A verseny lebonyolítása segédkeztek a Konstantin Filozófus Egyetem mentőtiszt hallgatói is.

A fiatalabb kategória győztese a 35. sz. marcelházi Baranyai János cserkészcsapat versenycsapata, idősebb kategóriában a legjobbnak a 66. sz. csallóközcsütörtöki Szent Jakab cserkészcsapat versenyzői bizonyultak. Ők a könyvcsomag és egészségügyi láda mellé egy vándorserleget is kaptak, melyet meg kell védeniük a verseny következő évfolyamában.

A verseny reggeltől kora délutánig tartott, de a cserkészek ezután sem mentek még haza. Meglátogatták a lévai várban székelő Barsi Múzeum állandó tárlatát, amely díjmentesen a cserkészek rendelkezésére bocsátotta a vár területét is a nap folyamán. Az egészségügy iránt érdeklődő fiatalok a profik munkájába is betekintést nyerjettek: a lévai tűzoltók, a mentőszolgálat és a kutyás mentők bemutatóját is megtekinthették. Majd Dr. Kotrusz László mentőorvos Az elsősegélynyújtás háttere című előadását hallgatták meg.

A cserkészek arról sem feledkeztek meg, hogy május 8. a Vöröskereszt világnapja. Ötletesen emlékeztek meg a Vöröskereszt megalapítójáról, Henri Dunant-ról – az iskolaudvaron piros mécsesekből formázták meg a Vöröskereszt jelét.

"Rendezvényünk célja volt, hogy cserkészeink az elsősegélynyújtást ne csak elméletben ismerjék, mivel az elsősegélynyújtás elsősorban a gyakorlatban való alkalmazásról szól. Aki ezen a versenyen részt vett, akármilyen helyezést is ért el, nyertesként ment haza.” – mondta Dudich Tamás, a verseny főkoordinátora.

(írta: Szabó Csilla, www.parameter.sk)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése