A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség 2010. július 19-29. között rendezte meg vezetőképző táborait a Palást és Ipolyfödémes között található Olvári-völgyben.
A cserkészmozgalom számára nagyon fontosak ezek a táborok, mivel a fiatal cserkészek itt kaphatják meg azt a tudást, amely szükséges ahhoz, hogy a gyerekek számára példaértékű vezetőkké válhassanak.
Az őrsvezetőképző-tábort 21. alkalommal szervezték meg, a kiscserkészek vezetésére szakosító tábor 9. alkalommal valósult meg. A segédőrsvezető-képző tábor jubileumot ünnepelt: a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség fennállása óta 15. alkalommal rendezték meg.
A mintegy 70 fiatal 10 napon keresztül előadásokon, különféle foglalkozásokon és gyakorlatokon vett részt, melyek segítségével elsajátíthatták a gyerekekkel való foglalkozás tudományát. Az előadók önkéntes munkájának köszönhetően a jelöltek gyarapíthatták szellemi és gyakorlati cserkésztudásukat, de megismerkedhettek a gyermeklélektannal is. Elsajátíthatták, hogy tartsanak élvezetes őrsi foglalkozásokat, és mindemellett még szórakoztak is. Ahogy a cserkészetben, úgy a vezetőképzésben is nagy hangsúlyt fektetnek a népi hagyományok ápolására is – a népi játékok, népdalok a képzés anyagához tartoznak. ,,A cserkészet számára fontos, hogy a fiatalokkal jól képzett, kellően motivált és vidám vezetők foglalkozzanak. Szövetségünk ezekkel a táborokkal nem csak azt szeretné elérni, hogy a fiatalok megtanulják a vezetés mikéntjeit, hanem azt is, hogy életre szóló élmény kapjanak, és ezekből az élményekből töltekezhessenek a képzések után is” – mondta Csémi Szilárd, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség ügyvezető elnöke.
Ebben az évben a vezetőképző táborok mellett megrendezték az ún. mintatábort, ami arra szolgál, hogy a jelöltek az elméletben tanultakat már a tábor ideje alatt kipróbálhassák.
Idén második alkalommal működött a vezetőképző táborok mellett a segítő tábor. A koncepció ennek a tábornak a megszervezésénél az volt, hogy létrejöjjön egy olyan, fiatalokból álló csapat, amely a vezetőképző táborok működését segíti, biztosítja az élelmezést az egész tábor ideje alatt, legyen kihez fordulni, ha bármi gond van. Gál Erik, a segítő tábor vezetője elmondta, hogy a feladatok és munka mellett igyekeztek mindig időt szakítani a szórakozásra is.
A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség rendszeresen fogad jelölteket más magyar cserkészszövetségekből. A határon túli magyar cserkészek összefogásának jelképe az is, hogy idén 6 szlovákiai magyar cserkész külföldön, Ukrajnában, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség által rendezett vezetőképző táborban szerzett képesítést, az SZMCS pedig két kárpátaljai, és négy magyarországi jelöltet fogadott.
A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség ebben az évben ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját. (Szabó Csilla; Új Szó)
Képgaléria: galeria.cserkesznet.sk
A tábor udvardi résztvevői:
Vida Réka - KCSÖV
Lencsés Ricsi - SÖV
Dékány Meli - SÖV
Andrejka Matyi - ÖV
2010. július 19., hétfő
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése