Április első hétvégéjén maguk az őrsvezetők gyűltek össze egy kikapcsolódó, szórakoztató, tanulságos hétvégére a palásti Ivánka-kastélyba.
Péntek este közel 30 résztvevővel vette kezdetét az őrsvezető továbbképző hétvége, ahol őrstagok nélkül, csak magukra koncentrálva vettek részt az SZMCS őrsvezetői.
Játékos ismerkedés után a kommunikáció nehézségeivel ismerkedtek meg a résztvevők, majd az ŐV Talkshow keretén belül megszólalt néhány legendás őrsvezető, majd jóhangulatú beszélgetéssel és társasjátékozással ért véget a nap.ű
Szombat délelőtt egy ötletbörze keretében kézügyességi foglalkozásokat, játékokat és őrsvezetési trükköket osztottak meg a résztvevők, majd Matus Éva rajzelemző segítségével megismerhették a rajzelemzés alapjait. Délután a faluban oldottak meg feladatokat, majd egy lelki beszélgetés következett, ami után nem maradt más hátra, mint ollót, ragasztót, tűt és cérnát ragadni, és elkészíteni az első húsvéti díszt, vagy épp egy saját ujjbábot.
Vacsora után egy vetélkedőn derült fény arra, hogy vajon a résztvevő őrsvezetők okosabbak-e, mint az őrstagjuk. A nap végén a palásti éjszakában megkeresték az őrsi szellemet, majd az őrsvezetői fogadalom megújításával fejezték be a napot.
Vasárnap a búcsúzásé, a szentmiséjé és a rekord gyorsaságú, fél órás takarításé volt a főszerep.
Bodzi
2011. április 1., péntek
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése