A mi közösségünk nem a májusfánk kidöntését, hanem az állítását jött el május elsején az iskolaudvarra megünnepelni. Csapatunk néptáncosai felléptek ez alkalomból, a lányok felcsaptak arcfestőknek, amit a kicsik nagyon élveztek, valamint kipróbálhattunk néhány izgalmas fajátékot. A legkitartóbbak a nap végén széttáncolhatták cipellőiket egy remek táncházban.
2011. május 1., vasárnap
Majális
A májusfa a természet újjászületésének szimbóluma, az ifjúság tavaszi szokásainak Európa-szerte ismert szimbolikus kelléke.
A májusfát csoportba szerveződve állították a legények a lányoknak, akiknek ez nagy megtiszteltetés volt. Magas, sudár fák voltak erre alkalmasak, melyeket a kerítésoszlophoz rögzítettek éjjel vagy kora hajnalban. Általában színes szalagokkal, étellel-itallal is díszítették. Általában az udvarló legény vezetésével állították a fát, de egyes területeken a legények a rokonlányoknak is állítottak fát. Gyakran a közösségeknek is volt egy közös fája, aminek a kidöntését ünnepély, és táncmulatság kísérte.
2011. április 25., hétfő
Húsvéthétfő
Már évek óta, az otthontól a lehető legtávolabb ünnepeljük szüleimmel a húsvéthétfőt. Idén sem történt másképp, az egyik wellness fürdőben áztattam magam, gondolván ilyen formában kellemesebb a víz, mint odahaza várni, mikor önt nyakon valaki egy kanna hideg vízzel. Mire hazaértünk, minden hideg víztől és büdös locsoló kölnitől való félelmem elszállt, bátran mondogattam, hogy délután már úgysem jön senki, aki megöntözne. Alig fejeztem be ezt a mondatot, csöngettek. Egy csapat öltönyös, fess úriember állt a kapuban. Gondolhatjátok, mi következett ezután... A hajam a különféle anyutól kölcsönvett, vagy még gyerekkorból megmaradt, nem épp illatos locsolóvizek találkozóhelye lett, és mivel az udvardi fiúk nagyon leleményesek és szemfülesek, a kerti virágok locsolására szolgáló slagot is rajtam próbálták ki. Köszönöm fiúk a rég elfelejtett élményt!
jucu
2011. április 23., szombat
Őrségállás a Szent sírnál
A hagyományokhoz híven idén is karddal az oldalunkon töltöttük a nagyszombatot a templomban. A kisebbek még az őrsvezetőjük kíséretében, először tapasztalták meg, milyen 15 percig mereven, egyenruhában őrizni a Szent sírt, a nagyobbak szokás szerint fél óránként váltakoztak. Jó alkalom ez a templom csendjében, egy kicsit más helyzetből elmélyülni a húsvéti eseményekben. Nem is emlékszem volt- e olyan alkalom, amikor nem Zsilettel álltam volna őrt. Idén is kipróbáltuk milyen lenne vívni a kardokkal (persze amikor épp csak 1 néni ült a hátsó padban:), nonverbálisan megvitattuk, vajon milyen a sírt díszítő virágok fajtája és visszaemlékeztünk, hogy kiskorunkban mindketten azt hittük, ott tényleg a halott Jézus fekszik. Zsili, jövőre ugyanígy ugyanott! jucu
2011. április 21., csütörtök
A Föld napja
Ezidő alatt a nagyobb cserkészek kimentek a közeli erdőbe és összeszedték a szemetet, majd visszatérve a cserkészotthonunkba játszottak egy jót. Mielőtt mindannyian átmentünk a szentmisére még megcsodáltuk Ádám, Balázs és Ricsi művét, mely az udvardi harangláb kicsinyített mása wc-papír gurigákból.
Dandi
2011. április 8., péntek
Andersen est
Az udvardi könyvtáros nénik 2011. április 3-án szervezték meg csapatunk legfiatalabb cserkészei számára az Andersen estet. Rengeteg játék, rajz és mese jellemezte ezt az éjszakába nyúló rendezvényt. Segítettünk Borisznak kiállni a király 3 próbáját, hogy elnyerhesse a szépséges Fióna hercegnő kezét.
Dandi
2011. április 3., vasárnap
Az üdvösség útja
Mikoráprilis 3., v, 15:00 – 16:00
HolKálvária (térkép)
Április harmadikán délután három órakor Puss Anikó, Bencz Gabriella, Borka Dávid, Halász Péter és Hodek Zoltán a kálváriára hívta Udvard hívő népét. Sillye Jenő és Kovács Gábor által írt keresztutat énekelték el gitárral a Szent Márton kápolna előtt.
A jelenlévők hosszú tapssal köszönték meg ezt a nem mindennapi elmélkedést.
a
2011. április 1., péntek
ŐV Továbbképző 2011
Április első hétvégéjén maguk az őrsvezetők gyűltek össze egy kikapcsolódó, szórakoztató, tanulságos hétvégére a palásti Ivánka-kastélyba.
Péntek este közel 30 résztvevővel vette kezdetét az őrsvezető továbbképző hétvége, ahol őrstagok nélkül, csak magukra koncentrálva vettek részt az SZMCS őrsvezetői.
Játékos ismerkedés után a kommunikáció nehézségeivel ismerkedtek meg a résztvevők, majd az ŐV Talkshow keretén belül megszólalt néhány legendás őrsvezető, majd jóhangulatú beszélgetéssel és társasjátékozással ért véget a nap.ű
Szombat délelőtt egy ötletbörze keretében kézügyességi foglalkozásokat, játékokat és őrsvezetési trükköket osztottak meg a résztvevők, majd Matus Éva rajzelemző segítségével megismerhették a rajzelemzés alapjait. Délután a faluban oldottak meg feladatokat, majd egy lelki beszélgetés következett, ami után nem maradt más hátra, mint ollót, ragasztót, tűt és cérnát ragadni, és elkészíteni az első húsvéti díszt, vagy épp egy saját ujjbábot.
Vacsora után egy vetélkedőn derült fény arra, hogy vajon a résztvevő őrsvezetők okosabbak-e, mint az őrstagjuk. A nap végén a palásti éjszakában megkeresték az őrsi szellemet, majd az őrsvezetői fogadalom megújításával fejezték be a napot.
Vasárnap a búcsúzásé, a szentmiséjé és a rekord gyorsaságú, fél órás takarításé volt a főszerep.
Bodzi

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)