2010. december 24., péntek

Éjféli mise gyerekeknek

16:00-kor még soha nem kezdődött éjféli szentmise. 2010-ben viszont igen.


Advent negyedik vasárnapján, amikor Tibor atya felolvasta a hirdetéseket, az óvodás kiscserkészjelöltek izgatottan kérdezgették: Tényleg mi is eljöhetünk az éjféli misére? És éjjel a sötétben?

Sötét ugyan nem volt még 2010. december 24-én, délután 16:00 órakor, de az udvardi gyerekek mégis izgatottan lépkedtek a templom felé és hozták magukkal szüleiket is. A templomban már hangolták a gitárokat és edzették a hangszálaikat az énekkar tagjai Halász Péter vezetésével.

Nagy örömünkre megtelt a templom, az alig egy éves kisgyerekektől kezdve az egyetemista fiatalokig, minden korosztály, szüleik és még jónéhány nagyszülő is példát vett a három napkeleti bölcsről és eljött, hogy a gyermekek éjféli szentmiséjén együtt ünnepelje a kis Jézus születését.

Köszönjük Tibor atyának a lehetőséget e rendhagyó szentmisére, Halász tanító bácsinak és az énekkarnak a csodálatos énekeket, a szülőknek pedig, hogy nemcsak gyermekeiket ajándékozták meg a kis Jézus születésnapján, hanem őt magát is.

Dandi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése