2010. augusztus 25., szerda

Pólótervek

Már több hónapja téma az új csapatpólók elkészítése. Sajnos a régi csapatpólók már elkoptak, és sok cserkésznek nem jutott belőle. Nem is csoda, hiszen azok még 2003-ban készültek el. Zsilett és Zolti jóvoltából készült néhány terv, ezeket tesszük most közzé. Reméljük, hogy hamarosan büszkén feszíthetünk valamelyikben:

2010. augusztus 20., péntek

Szent Isvtán napja

Augusztus 20-án, Szent István napján részt vettünk az Udvardon nem régiben felállított Szent László szobor megkoszorúzásán. Ünnepi beszédet Bíró Ágnes mondott.

Csapatunkból a fiú őrs állt díszőrséget, sajnos cserkészing nélkül. Ezt a kelléket a közeljövőben még be kell szereznünk a csapatnak.

Kiscserkész-tanyázás, Karva

Asterixel az élen a kiscserkészek elindultak meghódítani Galliát.

Megérkezésünk után végre megismerkedtünk Gallia híres személyeivel, mint pl.: Obelix, Magicoturmix, Hatalmaf, Bögyörix, csak azt bánták, hogy sajnos Töpszlixel nem találkozhattak, mert szegény a fél tehéntől beteg volt. Az első éjszaka folyamán megjárták kiscserkészeink a félelem erdejét, ahol bátran viselkedtek. Másnap az apró harcosokat a fáradtság sem állíthatta meg, hogy résztvegyenek az olimpián Obelixel és Asterixel, mivel a jutalom egy halom frissensült lepény és pizza volt. A nap második felében kézügyeskedtek és viking Fülbevalókat készítettek szeretteiknek.

A szakácsnőink minden nap jellegzetes viking és római ételeket készítettek, mint például a spagetti, így katonáink teljes erőbedobással mindent túléltek.

Mindenki rengeteg élménnyel tért haza Galliából.

Dóri és Pufi






2010. augusztus 5., csütörtök

JUBI 2010

A Külföldi Magyar Cserkészszövetség idén ünnepli a magyar cserkészet fennállásának 100. évfordulóját több Jubileumi Táboron.





A Szövetség a Központi Jubileumi Tábort a Sík Sándor Cserkészparkba (Fillmore NY, USA) hirdette meg, dátuma aug. 5-15. A tábor vezetésére Horváth Mihály clevelandi cserkészvezetőt kérték fel, aki munkatársaival már tavaly ősztől hozzálátott a szervezéshez. Az előzetes felmérések alapján max. 600 résztvevőt vártak, ám a jelentkezések gyűlésével tavasszal már látszott, hogy többen fognak eljönni. Az ünnepélyes tábornyitáson augusztus 6-án reggel az altáborok összesen 682 táborozót jelentettek.

Udvardi résztvevők:

Lengyel Judit
Dékány Andrea
Szlávik Dóri
Páczer Lilla (Gúta)

A táborban készült videók: JUBITV
Carisma kábeltelevízió műsora:

2010. augusztus 1., vasárnap

ST tábor Kárpátalján

2010 tavaszán kiderült, hogy a kiképző tábor, ahova jelentkeztem, elmarad, mert nincs elég jelentkező. 


Nem volt veszve semmi, az SZMCS feltörekvő st-jelöltjei, azaz Juhász Luci, Gajdos Kati, Szanyi Tomi, Dudich Tomi, Matyó Márió és én elmentünk Kárpátaljára az ottani ST-be. A KáMCSSZ és a KMCSSZ által közösen megszervezett ST minden mozzanata egy titok, ami lényegében azt a célt szolgálja, hogy ne oltsuk el a ST motiváló tüzét. 


Szerencsésnek tarthatom magam, hogy így alakult, és így Nádaspatakon válhattam segédtisztté. Nem egy könnyű 10 nap volt ez, be kell valljam, rengeteg akadályt állítottak elénk. Megcsináltuk, hiszen nincsen lehetetlen. 

zsilett

2010. július 19., hétfő

Gyermekzsivajtól zengett az Olvári-völgy

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség 2010. július 19-29. között rendezte meg vezetőképző táborait a Palást és Ipolyfödémes között található Olvári-völgyben.


2010. július 9., péntek

Csapattábor

Idén már harmadik éve táboroztunk együtt az udvardiakkal. Már egész jól összeszokott kis banda vagyunk. Elsőnek Kocséron, majd Garamkövesden és most Paláston cserkészkedtünk együtt.


Az idei tábor 9 napos volt, és eddig ez volt a „legvadabb”, úgy értem, hogy itt tényleg semmi nem volt. Az ivóvizet is egy hegyi házból a patakon keresztül vezettük le. Talán ez volt az eddigi legszebb táborhely, nem véletlenül hívhatják a Cserkészek Paradicsomának.

Egy hegy lábánál volt a tábor, az erdő és egy patak mellett.

Kocsérról hárman vagyunk állandó tagok, akik eddig mindegyik táborban részt vettünk. Nagyon jó újra találkozni a régi barátokkal, beszélgetni velük. De szerintem nem csak én vagyok vele úgy, hogy azért is jó cserkészkedni, mert sok új barátot szerezhetünk. Ez az idei évben sem volt másképp, ugyanis 5 helyről voltunk a táborba: Léva, Tardoskedd, Palást, Udvard és Kocsér.


A programok szinte ugyanazok voltak, mint az eddigi években: forgószínpadok, kézműves programok, foci, méta, kirándulások és persze az esti tábortüzek.

Idén beiktattunk egy 24 órás portyát, ami azt jelenti, hogy délelőtt 11kor indultunk a táborból és másnap 11kor értünk vissza (nem kell azt hinni, hogy egész végig gyalogoltunk :P). A túra a következőképp volt: hegyre föl, hegyről le, hegyre föl, megérkeztünk. Nagyon, nagyon-nagyon fárasztó volt…nemcsak maga a gyaloglás, de az is, hogy a nehéz táskádat cipeled a hátadon. Ráadásul a második hegyet úgy másztuk meg, hogy út sem volt felfelé, csak úgy „nekiestünk” a hegynek. (És mindezt miért? – Hogy lássunk 3 lyukat…:P (barlangok voltak, teli szúnyogokkal és denevérekkel)) Mikor fölértünk, azt hittem, hogy Szabi csak viccel, mikor azt mondta megérkeztünk. :P Ez úton is szeretnék gratulálni a Lillának, hogy kibírta.

A táborból hárman, a Három Sastoll próbát is megcsináltuk, Balázs, Lacika és én. Röviden és tömören: 3 napból áll, az első 24 órában nem szabad beszélni, a második 24 órában egyedül kell kint lenni az erdőbe és harmadik 24 órában 1,5l vízen és két karéj kenyéren kell élni.

Ebben az évben is sikerült strandra eljutnunk, Margitára. Külön „élvezet” volt számomra (meg hát a fiúk számára is) a strandban az, hogy a Sastollnak az utolsó napja, pont erre a napra esett… Nagyon szép strand volt, sok medencével és egy nagy csúszdával.

Akik ott voltunk, szerintem mindannyian tudjuk, mi volt az a szó vagy inkább becenév, ami a táborban legtöbbet elhangzott! ;)

Eddig is szerettem cserkész lenni, de ezután a tábor után még jobban!

Utassy Dóra

Ez jó volt, ez jó volt, ez fantasztikusan jó volt!


Ez jó volt, ez jó volt, ez fantasztikusan jó volt!


Ez jó volt, ez jó volt, ez fantasztikusan jó volt!


Ugye srácok?