2010. március 20., szombat

Húsvéti ünnepváró



Összegyűltünk a csotthonban, és piros tojásokat festettünk, gyertyát öntöttünk, stb.

2010. március 15., hétfő

Március 15.

Kérdezzünk meg száz magyart itt vagy a világ bármely részén, hogy melyik a magyarság legnagyobb nemzeti ünnepe! Legalább kilencvenkilenc gondolkodás nélkül fogja rávágni: március 15-e. Szép dolog ez! 
Ezen a napon a magyar szabadságharc kezdetét ünnepeljük. Március 15-e jelképpé vált, nemzetünk szabadságszeretetét, szabadság utáni vágyát fejezi ki.
A magyar szabadságharcosok viseltek először nemzeti színű szalagot, e hagyományhoz híven idén is kitűztük a kokárdánkat a ruhánkra és részt vettünk a megemlékezésen, kint a Kálvárián.

2010. március 13., szombat

20 éves a felvidéki magyar cserkészet



Újjáalakulásának 20. évfordulóját ünnepelte a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség (SZMCS) március 13-14-én Deákiban. A rendszerváltozás után újraindult szövetség a csapatok vezetőivel, egykori és jelenlegi tisztségviselőivel, valamint társszervezeteivel együtt tartott megemlékező és egyben tevékeny hétvégét a jubileum alkalmából.
1989-ben az addig illegalitásban tevékenykedő mozgalmak sorra kezdték meg hivatalos, nyílt munkájukat megmutatva magukat az egész társadalom előtt. Ebben az évben vált elérhető céllá a világháború előtt már működő magyar cserkészet újbóli elindítása is. Magyarországi és nyugati magyar cserkészközösségek segítségével 1990. március 11-én megtartotta alakuló ülését a SZMCS. Az elmúlt két évtized alatt több mint tízezer cserkész tett fogadalmat és több ezer országos és helyi rendezvény zajlott le, volt tehát miről emlékezni.
Az összegyűltek azonban előbb a szövetség jövőjével foglalkoztak. Szombat délelőtt került sor a XVI. Szövetségi Közgyűlésre, ahol a tisztségviselők és a cserkészcsapatok képviselői pontosítottak a szervezet Alapszabályán, és elfogadták a következő évre szóló eseménynaptárt is. A délután folyamán különböző módszertani foglalkozásokat tartottak a résztvevők, egyebek között megkezdődött a 2011-es szövetségi nagytábor előkészítése is. Az este folyamán egy visszaemlékező beszélgetés során megjelentek a cserkészszövetség újraindításának fontos alakjai, a vezetőképzés legendás szereplői és cserkészházaspárok, akik tanúságot tettek a régi idők cserkészetéről, de foglalkoztak napjaink új kihívásaival is.
Vasárnap szentmisével és istentisztelettel kezdődött az ünnepi emlékülés, mely után Török András a Szövetségi Cserkésztanács elnöke ültetett el egy emlékfát a helyi templom kertjében. Megjelentek a SZMCS korábbi tisztviselői, a cserkészcsapatok vezetői, felvidéki és magyarországi öregcserkész klubok képviselői, valamint civil szervezetek képviselői is. A kultúrházban folytatódó megemlékezés elején a deáki cserkészcsapat tagjai elevenítették fel a ’48-as szabadságharc évfordulója kapcsán Petőfi Sándor életét művein keresztül. Ezután ünnepi köszöntőt mondott Csémi Szilárd, a szövetség ügyvezető elnöke, aki köszönet mondott az elődeinek, minden cserkészvezetőnek és cserkészszülőnek, és a szövetség támogatóinak, mert nélkülük nem állhatna ilyen erős alapokon a szervezet. Felszólalt még többek között Szemerédi Tibor, a magyar cserkészszövetségeket tömörítő Magyar Cserkészszövetségek Fórumának titkára, Salló Emőke, a Romániai Magyar Cserkészszövetség külügyi vezetője és Elshaltz Márta, a Gilde Öregcserkész Klub képviselője. A megemlékezés végén a cserkészcsapatok jubileumi emléktárgyakat kaptak, majd felléptek az országos színjátszó és népdaléneklő verseny nyertesei. Deákiban nyílott meg az a vándorkiállítás is, ahol a magyar cserkészet 100 évéből, és a SZMCS 20 évéből vannak kiállítva dísz- és mindennapi használati tárgyak, valamint megtekinthető egy cserkésztábor-makett és egy imitált tábori körlet is. 
Forrás: www.szmcs.sk (Bodzás Gergely)

Udvardról sajnos csak ketten vettünk részt a közgyűlésen: Dixi és Zolti.

2010. február 13., szombat

Tanítók, szülők és cserkészek közös bája

Február 13-án került sor a tanítók, szülők, cserkészek és iskolabarátok közös báljára. A bálnak a helyi középiskola díszterme adott otthont. A résztvevők száma sok éves rekordot döntött, akárcsak a tomboladíjak kazalra hányt mennyisége.Mi cserkészek is segítettünk az előkészületekben, főleg a díszítés és teremrendezés volt a feladatunk. A helyszínen a ruhatáros szerepét vállaltuk magunkra. Ezen felül egy apró figyelmességgel leptük meg a bálozó nőket. Éjfélkor (Bálint nap első másodperceiben) a lányok "Hej, az igaz szerelem..." c. népdallal, mécsessel a kezükben hozták be a rózsakosarat. A férfiak vadászó vércseként csaptak le a vörös virágokra és ajándékozták meg velük kedvesüket.
A bálon nagy örömünkre részt vett Csémi Szilárd - Kismedve és Csémi Ildikó - Vadmacs is.

2010. január 30., szombat

Palócia végvárának X. cserkészbálja

Sokan vágytatok arra, hogy újra eljöjjön az a nap, amikor különleges emberekkel találkozhattok, szórakozhattok, amely nap magával ragad és kiemel a hétköznapokból, ünneppé téve a várva várt éjszakát.









2010. január 23., szombat

Udvardi partraszállás

Helyszín: Udvard,csotthon
Dátum: 2010.01.23
Cél: Az ellenség megsemmisitése

Leirás: Az előrenyomulást két szakaszban hajtottuk végre.

1. szakasz: 10:00-11:30 (P. Balázs tizedes,V. Balázs)
2. szakasz: 13:15-10:30 (Sanci tizedes és emberei és az 1.szakasz)

Veszteségek
 nálunk: 0
 ellenség: 2 és fél zsák

Sajnos a női hadosztályról nem kaptunk hireket, de szerencsére Sanci tizedes emberei egy kicsit besegitettek. Igy az akciót sikeresnek mondhatjuk. Azonban teljesen még nem sikerült megsemmisiteni az ellenséget. Még fel kell szippantani az ellenség szőnyegbe rejtett állásait és a GH-t is meg kell tisztitani a megszállóktól.

Reméljük a női hadosztálynak, ha megkésve is de hamarosan sikerül megérkezie a helyszinre, és sikerül teljes mértékbe leszámolnia az ellenséggel !

Jó munkát,

V.Balázs

2010. január 9., szombat

Újévi nagymeeting


A tavalyi "kloffolós" vezetői megbeszélés hagyományait folytatva idén egy jóval liberálisabb meetinget tartottunk. Persze nem tört ki az anarchia, de mindenki szabadon hozzászólhatott a témához.

Elsősorban a munkatervet beszéltük meg, ami az idén is elég sűrűre sikeredett. De majd higítjuk, akár a tábori húslevest:-)

Szó volt még a csotthon kérdéséről, a vezetőképző táborokról, a Rovarok helyzetéről és egyéb rendezvényekről .



A meetingen jelen voltak:
Szlávik Dóri
Vadkerti Balázs
Vanya Sanzee
Andrejka Matyi
Balogh Ádám
Dékány Dandi
Lencsés Erika
Pálinkás Balázs
Hodek Zolti
Andrejka Dixi
Salgó Zsilett
Vida Réka
Zsapka Tina

Hegedűs Viki