2010. szeptember 18., szombat

150 éves az udvardi kálvária

150 éve szentelték fel az udvardi kálváriát. Ebből az alkalomból nagyvolnalú ünnepségre került sor, melyet széleskörű és nagy horderejű felújítás előzött meg. Újrafestették a stációk képeit, a régi vakolat helyett felkerült az eredeti homlokzat; a kápolna tornyát visszaállították az eredeti állapotába; a nagykereszt és lépcsők szintén rekonstrukció alá estek; és ami a leglátványosabb: éjjeli kivilágításban is gyönyörködhetünk a 150 éves emlékmű bizánci stílusú íveiben.

Lilaöves vendégek:

  • Udvardy György esztergom-budapesti segédpüspök 
  • František Rábek tábori püspök
  • Tóth Domonkos nyugalmazott püspök


    Cserkészcsapat feladatai:
    - az autóbuszok parkolása
    - keresztút processzió vezetése
    - adományok vitele
    - pénzadományok szedése
    - versmondás, köszöntők
    - énekkar - ifjúsági énekek


    Másnap, szeptember 19-én került sor a hagyományos kálváriabúcsúra ahol a cserkészek szintén jelen voltak.

    2010. szeptember 17., péntek

    Kiscserész toborzás

    Kb. térdig érnek és nagy kerek szemekkel vizsgálják a világ törvényszerűségeit. Igen, ők az ovisok akiket most először próbálunk becserkészni. A KMCSSZ példáját követve az oviskorban elkezdett cserkészélet hozza meg a legtartósabb gyümölcsöt.

    Az ovisok toborzása akkora sikerrel járt, hogy a kérdésre: mi leszel ha nagy leszel a válasz egyszerűen az volt: CSERKÉSZ.

    Az első összejövetel egy hét múlva lesz, meglátjuk, hogy mennyire lesz tartós a kezdeti fellángolás...

    2010. szeptember 14., kedd

    Toborzó csapatévnyitó

    Szeptember elején toborzásra hívó plakátokat lehetett talánlni az alapiskolai faliújságjain. 17 éves csapatunk a "felnőttéválás" küszöbén tudatában van annak, hogy időnként frissíteni kell a "vért" és új tagokat kell toboroznunk. Nem történt ez másképp szeptember 14-én sem.

    A falusi hangosbemondó is kihirdette, hogy a községi hivatal mellett tyeplákit árulnak...hmmm, ill. hogy a cserkészek toborzást szerveznek. Ennek hallatára még a 81 éves Salgo Jóska bácsi is eljött, hogy szemügyre vegye a fiatal lurkókat.

    A program rövid volt és velős:
    - ha cserkészt látok
    - csiga és egérkészítés
    - csatakiáltás

    Ezen a napon egyúttal egy nagyraértékelt vendégcsapat is ellátogatott falunkba mégpedig a Sík Sándor Cserkészcsapat Tardoskeddről. Egy jóhangulatú méta keretén  belül összemértük erőnket a zöldmezesekkel (sajnos a fénykép még nem jutott be a szerkesztőségünkbe).

    Sajnos be kellett látnunk, hogy bőven van mit gyakorolnunk, hogy labdába tudjunk rúgni egy jelesebb métabajnokságon.

    Köszönjük a szervezőknek a programot és a részvételt.

    2010. szeptember 11., szombat

    Csapatkirándulás 2010

    A hajnali 5-kor kelés nem erősségem, de megvolt a motiváció, hogy felkeljek 2010. szeptember 11-én, ugyanis aznapra a 28. számú Kaszap István cserkész csapat csapatkirándulása volt betervezve. S reményeinkhez híven meg is valósult, ha nem így lett volna, egyébként se olvasnád ezt az élménybeszámolót.

    6:00- a csapat apraja nagyja (már azok, akik nem akarnak kimaradni kalandokból, nevetésből, éneklésből és egyéb jó dologból) a Plébánia előtt gyülekezik. Fáradt, kialvatlan tekintetek ébrednek, hasak korognak.

    6:20- már Újvárban vagyunk. Dandi megveszi a jegyeket, irány Fekete Balog (Čierny Balog). Hogy jobban tudjunk tájékozódni, Breznóhoz közeli faluról van szó.

    13:00- megérkeztünk Balogra, kisvonattal Chvatimechből. Útközben kétszer is megálltunk. Egyszer, mikor egy múzeumnak kialakított autószerelő műhelyben néztünk meg pár ősrégi gőzmozdonyt, másodszor, mikor kényszerből álltunk meg. Itt már tényleg korog a hasam. Ja, igen! Egyébként azért álltunk meg, mert a kisvonat elé kidőlt (valószinűleg az éjjel) egy nagy fa. Pár motorfűrészes ügyes bácsi fél óra alatt járhatóvá tette a síneket, és már suhantunk is tovább (megjegyzésnek mondom, hogy nyilván túlzok a suhanás igével, mert a bicikli is gyorsabb annál a vonatnál, de természetesen nem a gyorsaság volt a lényeg).

    13:00- indulunk a kb. négyórás skanzen túrára. Ki elöl, ki hátul énekel. A hátizsákok nem nehezek, a táv nem hosszú, és mellesleg mesés erdei környezet piros, lilla gombákkal. Már csak a manók és a tündérek hiányoztak! Egészen odavagyok az ilyen fenyves erdőkért.

    19:00- Lacika azt mondja, már volt itt, ugyanis ebbe a hotelbe járnak sítúrára a sulival. Vacsorázunk.

    21:00- „szerintem Pufi maffia, mert az Anikó és a Lacika rokona, és ők halottak!“... és egyéb hasonló felettébb logikus érveket hallhattunk az esti maffiában. Levi volt az őrült, ezt nem tudom kihagyni. Én kiscserkész korom óta nem játszottam. Nagyon szeretem...

    23:00- ...és elalszik a szicíliai kisváros.

    Másnap reggel pakolászás után elmentunk misére, amit egy (amúgy csak tippelek) északi lengyeles tájszólással rendelkező pap mutatott be. Az interaktív prédikációja megmosolyogtatta, ill. elgondolkodtatta az embereket. Mise után hazaindultunk, s a vonatban míg Tina grafikonokkal telerajzolt matekfüzetét bújta, elcsendesültek az emberek.

    ...én aszondom, menjünk máskor is!

    zsilett.


    2010. szeptember 1., szerda

    Nagymeeting

    Ez már vagy 5 éves tradíció, hogy az iskolaév elején szeptember 1-én egy ún. "NAGYMEETING"-et hívunk össze.

    Ilyenkor kiértékeljük a nyári kiképző- és csapattáborokat valamit az egyéb nyári eseményeket. Felhozzuk az érveket, hogy most éppen miért nem tudunk elmenni az OAMB-ra (szinte kivétel nélkül az egybeeső kálváriabúcsú a kimaradásunk oka:).

    Idén is megbeszéltünk a toborzást, csapatévnyitót, csotthon felújítási akciót, az új őrsi beosztást és a közelgő csapatkirándulást.

    Jelenlévők:
    Vida Réka
    Dékány Andrea
    Lencsés Erika
    Hegedűs Viki
    Lengyel Judit
    Szlávik Dóri
    Pálinkás Balázs
    Lencsés Ricsi
    Balogh Ádám
    Andrejka Matyi
    Andrejka Dixi
    Vanya Sanyi (késett a foci miatt)
    és én: Zolti

    2010. augusztus 27., péntek

    Cserkészkiállítás

    2010-ben az Udvardi Napok keretén belül több rendezvény is megrendezésre került. A Majthényi Adolf Alapiskola ezúttal egy fényképkiállítást rendezett, mely keretén belül kiállították a régi fekete-fehér fényképeket az iskola megalapításától egészen napjainkig.

    Külön helységekben állították ki a tablókat, valamit tematikus csoportba rendezve külön-külön kiállítói falat kaptak a sport - néptánc - úttörő - és nem utolsó sorban a CSERKÉSZ mozgalmakban tevékenykedő tanulók fényképei.

    Ennek keretén belül az alapsulis cserkészek és tanítóik egy cserkész sarkot rendeztek be, sátorral és egyéb kellékekkel. Így a kiállítás egyik színes foltjává váltunk mi: udvardi cserkészek:)

    Zolti

     Ugyan ezen a hétvégén leplezték le falunk első nyilvános rovásírás tábláját. Az ünnpeségen jelen voltak csapatunk cserkészei is.

    A Rákóczi Szövetség helyi alapszervezetének kezdeményezésére augusztus 27-én Udvardon a falu bejáratánál került sor Udvard község rovásfeliratos helységnévtáblájának felavatására.

    Rovásos üdvözlőtábla avatása - Udvard
    A kezdeményezés és a megvalósulás közti alig egy év telt el. Az ötlet szellemi atyja Z.Urbán Aladár a Palóc Társaság elnöke volt. Az ötlet nagyon is helyénvaló volt, hiszen Udvardon régi hagyománya van a rovásírás tanulásának, gyakorlásának és tanításának is. Ez év áprilisában Udvard adott otthont a VI. Felvidéki Országos Rovásírásversenynek, a helyi Majthényi Adolf Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola diákjai és a cserkészcsapat tagjai évek óta sikeresen szrepelnek ilyen jellegű megmérettetéseken.

    Szakács Gábor, a Kárpát-medencei rovásírásversenyek szervezőjének köszönhetően számtalan olyan „rovástábla" található, amin az adott helység nevét rovásírással is feltüntették. Így nem csoda, hogy a hirtelen felvetődött ötletet azonnali tett követte: a Rákóczi Szövetség helyi alapszervezete megpályázta és sikeresen megszerezte a táblaállítás anyagi feltételeit a Rákóczi Szövetség jóvoltából. A rovásfeliratos tábla elkészítését két amatőr tardoskeddi fafaragó Szabó Ferdinánd és Bencze Róbert vállalta el. Munkájuk eredménye azonban profi színvonalról tanúskodik.


    Az avatás nemzeti imánk, a Himnusz eléneklésével vette kezdetét, majd Molnár Béla az egybegyűltek üdvözlése után röviden ismertette a táblaállítás előzményeit, ezután Kálazi József polgármester köszöntője következett. Szakács Gábor ismertette az eddigi rovásfeliratos táblák avatásának jelentőségét. Őt Salgó Gabriella követte Friedrich Klára egy az alkalomhoz illő versének előadásával. Ezt követően Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke és Kálazi József polgármester leplezte le a falutáblát a nagyszámú közönség lelkes tapsa közepette. Ennek tiszteletére és emlékére Szakács Gábor átnyújtotta a székely nemzeti zászlót a Rákóczi Szövetség és a CSEMADOK elnökeinek megőrzésre. Az avatás természetesen a Székely Himnusz eléneklésével zárult.

    Ezúton is köszönetet mondunk a Rákóczi Szövetségnek és elnökének Dr. Halzl Józsefnek hathatós anyagi és erkölcsi támogatásáért.

    (Molnár Béla a Rákóczi Szövetség Udvardi Alapszervezetének elnöke, Felvidék Ma)

    2010. augusztus 25., szerda

    Pólótervek

    Már több hónapja téma az új csapatpólók elkészítése. Sajnos a régi csapatpólók már elkoptak, és sok cserkésznek nem jutott belőle. Nem is csoda, hiszen azok még 2003-ban készültek el. Zsilett és Zolti jóvoltából készült néhány terv, ezeket tesszük most közzé. Reméljük, hogy hamarosan büszkén feszíthetünk valamelyikben: