2012. december 15., szombat

Bécsi adventi vásár és békeláng, Bécs

2012 januárjában a vezetői megbeszélésen felmerült az ötlet, hogy ebben az évben, mi lenne ha… Hát megvalósult! 2012-ben nemcsak az SZMCS hivatalos lángmestere, Zajíček Tomi vett részt a lángátadó ünnepségen Bécsben, hanem az udvardi csapat egy része is. Hogy hogy kerültünk oda?


Szombat reggel 7-kor szokatlanul sok ember várakozik a fő téri buszmegállóban. Gyerekek futkosnak, szülők álmosan beszélgetnek. Megérkezik két busz, melyet gyorsan megtöltünk, és Dandi máris mondja az információkat. Itt van minden udvardi cserkészvezető, néhányunk szülei és pár kiscserkész is. Bécsbe megyünk, ahogy a mellékelt – megjegyzem igazán profi utazási irodához hasonló – papíron is olvassuk. Van térkép, a meglátogatandó helyekről információ, képecskék, szuper! Míg ezt nézegetjük, Dandi elmondja a szükséges információkat, az együttmozgáshoz szükséges instrukciókat. Két röpke óra múlva Bécsben buszozunk már egy nagyobb tejeskávé szünet beiktatása után, és én szomorúan megjegyzem, hogy milyen kár, hogy nem fogjuk látni a Hundertwasser-házat, pedig ha már itt vagyok… Erre nem kis forgalmi változás miatt egy percre a bécsi művész, Hundertwasser által tervezett színes ház mellett tesz ki minket a söfőr, mondván, hogy ahova megyünk, oda nem tud bevinni. Nem titkoltam, hogy örültem ennek a változásnak, bár ez miatt egy órát kellett sétálnunk a hatalmas, gótikus Stephansdom-ig, és az eső is eleredt, de ez nem szegte kedvünket!


Bécs városszerkezetileg hasonló Budapesthez, belvárosának utcáit modern banképületek és a 20. század elején épült bérházak alkotják, csak talán az utcák szélesebbek. Átmegyünk pár zebrán, Bécs nagykörútján, ami az Andrássy útra emlékezetet az allé-szerűen ültetett fáival, és ott is vagyunk. A hatalmas gótikus templom betölti a teret, a körülötte mozgó embertömeg eltörpül a 12. század 137 méteres emléke alatt. Sokan vagyunk, így többször is megesik, hogy valaki lemarad, eltéved, ezt próbálja orvosolni Zolti, aki narancs esernyőjét a levegőbe tartva áll kisebb tömegünk elejére. Kisebb várakozás után az egyik legnagyobb bécsi karácsonyi vásár felé vesszük az irányt, néhány megállóval mint a Parlament vagy az Operaház.


A vásárban rengeteg az ember, sok féle a puncs, virsli, karácsonyfadísz és ajándéktárgy. Forralt bor illata kevereg a gyönyörűen kivilágított Rathaus platz fái alatt. Karácsonyi zene mellett elbóklászunk egy-egy pohár meleg itókáért, majd páran a Betlehemi lángátadó ünnepségre megyünk. A lángátadó ünnepség a közelben lévő evangélikus templomban zajlik, melyet teljesen megtöltenek az egyenruhás kis, nagy és öregcserkészek. Elhangzó közös énekek és beszédek után az idei éven kiválasztott szőke kislány gyújtja meg a nemzetek küldöttségének lámpásait. A templomban igazi cserkészhangulat van, egy kisebb jamboree-n érzem magam. Többen is beszédet mondanak, többek között maga a láng hozója is, aki személyesen jött Jeruzsálemből. Elmeséli a láng újtát, hogy idén a politikai helyzet miatt nehezebb dolguk volt az utazással, és ez miatt még fontosabbá válik a szeretet, remény és a béke lángjának szétosztása. A lángot már 19 éve hozzák Bécsbe, először csak német területeken terjedt, és az összetartást szimbolizálta, majd az évek során nemzetközileg is fontos szimbólummá vált. Nagy élmény volt számomra, örültem, hogy a csapatunk több tagja is részese lehetett ennek az események.


Közben besötétedett, és a vásárban kétszer annyi ember keringett a fabódék között. Ránk már csak a közös fénykép készítése várt. Sietve a metró felé vettük az irányt, de bevallom, sokkal nagyobb kihívást jelentett ennyien metrózni, mint gondoltam. A jegyautomatánál majdnem egy órát töltöttünk, de végül mindenki elért a lyukasztóig. Álmosan, kicsit fájó lábbal szálltunk buszainkba, az ablakon lefolyó esőcseppek csorgásában néztük végig búcsúnkat Bécstől.


A kirándulás oroszlánrészét Dandinak köszönhetjük, ugyanis ő volt a főszervezője, innen is üzenem még egyszer neki, mennyire hálásak vagyunk neki ezért! Többször, máskor is!


Salgó Viki











Új Szó cikk:


A központi lángátadó ünnepség keretén belül a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség képviselői is átvették a betlehemi békelángot december 15-én, Bécsben.

A városközpontban lévő altlerchenfeldi templomban délután gyűltek össze a cserkészszövetségek képviselői egy tucatnyi európai országból és az Amerikai Egyesült Államokból, hogy átvegyék, majd hazajuttatva tovább terjesszék a Betlehemből érkező lángot. A 14. alkalommal megrendezett ökumenikus átadó ünnepségen megjelentek a helyi egyházak képviselői, valamint Christina Mader, az idei Békeláng gyermek is. Christina egy felső-ausztriában élő 13 éves lány, aki karitatív munkájával (két Down-szindrómás barátját gondozza odaadással) hívta fel magára a Békeláng szervezőinek figyelmét. A köszöntők után a helyszínre érkezett nemzetek egy-egy képviselője könyörgést mondott, majd meggyújtották a lángot saját lámpásaikba.

A magyar cserkészszövetségek nevében Buday Barnabás, a Magyar Cserkészszövetség elnöke mondott könyörgés, majd az érsekújvári Zajíček Tamás, a felvidéki koordinátor vette át a lángot.

A nap végére a láng eljutott Félbe, Nyékvárkonyba, Érsekújvárba, Udvardra, Dunaszerdahelyre és Komáromba a helyi cserkészcsapatokhoz, ezzel megkezdődött az idei lángosztó staféta Szlovákia magyarlakta területein. A hét folyamán több mint 80 településre jut el a láng: a cserkészek iskolákba, templomokba, különböző szervezetekhez viszik, csütörtökön pedig Orosch János nagyszombati püspökhöz is eljuttatják a béke lángját. A láng útjáról folyamatosan hírt adnak a cserkészcsapatok „lángmesterei”, amit a Facebook közösségi portálon (facebook.com/betlehemilang) valamint a békeláng honlapján (www.lang.szmcs.sk) követhetnek figyelemmel.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése