A következő címkéjű bejegyzések mutatása: forraltbor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: forraltbor. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 15., vasárnap

Adventi vásár Udvardon

Idén második alkalommal rendeztük meg az udvardi Adventi vásárt. Először két éve, akkor még a Vigadó polgári társulás társszervezőjeként vállaltunk oroszlánrészt a szervezésben. Most főszervezőként leginkább a Majthényi Adolf Alapiskola segített be a szervezésbe, de leginkább a szülők, cserkészszülők, vállalkozók odaadó munkája volt a záloga a jól sikerült rendezvénynek.

Ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni azoknak akik portrékáikkal gazdagították a vásár sokoldalúságát. A szlovák és magyar óvodák, a szlovák alapiskola, vöröskereszt és természetesen a cserkészcsapat tagjainak, akik már hetekkel korábban készítették a szebbnél szebb ajándéktárgyakat, ostyákat, stb.

A fellépők között is akadtak ismerős arcok a csapatból, úgy mint a zeneiskola vagy más iskolák diákjaiként. A forralt bor, forrócsoki és tea tették még hangulatosabbá ezt a decemberi adventi délutánt. Reméljük, egy-két év múlva újra együtt ünnepelehtünk majd.

Zolti


2011. december 11., vasárnap

Karácsonyi fesztivál

Karácsonyi fesztivál sok forrócsokival.

Az Udvardi Vigadó Polgári Társulás december 11-én, vasárnap vásárral egybekötött karácsonyi fesztivált rendezett a helyi római katolikus templomban és annak kertjében. Míg a templomban fellépők váltották egymást, odakint kivetítőn követhették nyomon a műsort a látogatók. A templom falai közt csodás karácsonyi dallamok csendültek fel a Majthényi Adolf Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, a szlovák alapiskola, valamint a művészeti alapiskola diákjainak előadásában. A műsort színesítette az udvardi 28. számú Kaszap István Cserkészcsapat előadása, valamint Zsapka Attila és Madarász András. Vendégszereplőként a kürti Hajnalvándor verséneklő együttesnek tapsolhatott a közönség. Az iskolák diákjai és a cserkészcsapat tagjai is kínálták portékájukat a vásáron: karácsonyi díszeket, mézeskalácsot, bejglit.