Karácsonyi fesztivál sok forrócsokival.
Az Udvardi Vigadó Polgári Társulás december 11-én, vasárnap vásárral egybekötött karácsonyi fesztivált rendezett a helyi római katolikus templomban és annak kertjében. Míg a templomban fellépők váltották egymást, odakint kivetítőn követhették nyomon a műsort a látogatók. A templom falai közt csodás karácsonyi dallamok csendültek fel a Majthényi Adolf Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, a szlovák alapiskola, valamint a művészeti alapiskola diákjainak előadásában. A műsort színesítette az udvardi 28. számú Kaszap István Cserkészcsapat előadása, valamint Zsapka Attila és Madarász András. Vendégszereplőként a kürti Hajnalvándor verséneklő együttesnek tapsolhatott a közönség. Az iskolák diákjai és a cserkészcsapat tagjai is kínálták portékájukat a vásáron: karácsonyi díszeket, mézeskalácsot, bejglit.
2011. december 11., vasárnap
2011. december 5., hétfő
Mikulás
2011. december 5-én csapatunk kiscserkészei a Majthényi Adolf Alapiskolában épp egy rajzfilmet néztek Szent Miklós életéről, amikor az udvaron szépen kivilágított hintón megjelent maga Szent Miklós ördögök kíséretében. Minden ügyes kisgyereket, aki énekelt vagy szavalt neki valami szépet, megajándékozott. A kis csomagokon kívül, kapott a cserkészcsapatunk egy nagy csomagot, amely különféle játékokat rejtett.
Dandi
Dandi
2011. december 4., vasárnap
Új naptár és kitűzők

Kitűzőinket szintén a készülő karácsonyi vásárra készítettük elő.
Címkék:
2012,
falinaptár,
kituzo,
naptár,
PR
2011. november 26., szombat
Csotthon - költözés
November 26-án sikerült átköltöznünk az eddigi csotthonunkból egy átmeneti helyre.
Kb. 2005 tavaszán költöztünk vissza a falu legöregebb épületébe, a régi plébániára. Tibor atya jóvoltából szinte az egész épület adta lehetőségeket és teret élvezhettük. 2011-re az épület állapota jelentősen megromlott. Az új plébánia felépülésével már kevesebb figyelmet szenteltünk az öreg épület karbantartására.
Jelenleg az egyik cserkészszülő vállalatának köszönhetően egy családi házban húztuk meg magunkat előreláthatóan ideig-óráig. Sajnos jelen pillanatban semmilyen kilátásunk sincs egy saját csotthon szerzésére.
A pakolás aránylag simán ment, 8-10 térésnyi utánfutóval már át is cuccoltunk a Zsombék 12-es házszám alá. Remélhetőleg az új hely a csapat és az őrsök jó szolgálatában áll majd.
Zolti

2011. november 19., szombat
Vezetői konferencia és mulatság
2011. november 18-20. között tartotta őszi cserkészvezetői konferenciáját a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség. Az aktuális ügyek megvitatása mellett lehetőség nyílt a tapasztalatcserére, és persze a szórakozásra is.
Péntek estére csaknem 30 cserkészvezető gyűlt össze, majd másnap újabb 10-15-en csatlakoztak. A konferencia a vezetőképző táborok és a IV. Szövetségi Nagytábor értékelésével kezdődött, melyeket aktív eszmecsere kísért a résztvevők körében.
Török András ismertette a Mária Út elnevezésű kezdeményezést, cserkészszövetségünk a kiépítés felvidéki koordinátora lesz. Ezek után szó esett a nevelési koncepciót megelőző állapotfelmérő kérdőív eredményeiről, az MCSSZ külügyi vezetőjétől megtudhattuk, hogy milyen lehetőségeink vannak a WOSM tagsággal kapcsolatban, foglalkoztunk a februárban esedékes tisztújítással és a szövetségi szintű rendezvényeinkkel is. Zárásként két csoportra osztódtunk: a csapatparancsnokok folytatták a tavasszal megkezdett fórumukat, míg a többiek Ondro nevű szlovák cserkésztestvérünktől hallhattak a szlovák és cseh cserkészek próbarendszerének felépítéséről.
A hivatalos program véget ért, de a nap még nem. Ugyanis az este a Három Patak együttes vezette táncházzal zárult.
Forrás: www.szmcs.sk (Bodzi)
Foto: Sexiláb
Udvardról Salgó Viktória, Dékány Andrea és Hodek Zoltán vettek részt.

2011. november 5., szombat
2011. október 29., szombat
Boszorkányszombat
Az udvardi 28. sz. Kaszap István cserkészcsapat roverjei aktív szervezői munkával láttak hozzá az október utolsó hétvégéjén megrendezett "Boszorkányszombat" programjainak megszervezéséhez. Az udvardi csapat erősen kiscserkészorientált vezetői önmaguk keretein túllépve meghívták a körzet kiscserkészeit is.
Meghívásunkat elfogadta Kürt, Garampáld, Kisgyarmat, Nagymegyer és természetesen Udvard csapata is.
Az így összeverbúválódott gyereksereget (közel 70 kiscserkész és vezető) Zoraida köszöntötte a boszi- és varázslóképzőben, majd bemutatta a professzorokat és segédeiket, valamint elosztotta a kis tanoncokat négy csoportra.
Az őrült bájitalkeverő Jucovszky professzornál varázsfőzetet készítettek és elővarázsoltak a láthatatlan bűbáj szövegét. Akácia professzor megmutatta, hogyan készíthetnek maguknak igazi Varázsbarátot fakanálból, aki mindig vigyáz majd rájuk. Bibircsóka professzor és segédei boszorkány make-up-ot varázsoltak az arcukra. Míg Albusz Matyidór professzorral gyakorolták a boszorkányok és varázslók fő erényét a jókedvet és a játékot.
Amikor már mindenki kellőképpen elsajátította a boszorkánymesterségek csínját-bínját egy boszorkányszerencsekerék mérkőzésben összemérhették boszi-intelligenciájuk szintjét is. Ha valakit elkerült volna a szerencse, akkor volt esélye még a varázspexeso játékban babérokat aratni. A versenyzők mindegyike ajándékokkal lett gazdagabb.
Vacsora után már jóllakottan ugyan, de a félelemtől gombóccal a torkunkban lépegettünk az udvardi cserkészotthon pókhálós pincéjének korhadt falépcsőin, ahol hangulatos gyertyafénynél a cserkészszellem védelmező szárnyai alatt rátaláltunk Moanára, aki ősi szokás szerint kinevezett minket igazi boszorkányokká és varázslókká.
Miután mellünkre tűzték a boszik billogos jelét, csiribá-sörprőnkre ülve szálltunk hazafelé, a teliholdas éjszaka leheletfinom zúzmarával borított varázspálcánk suhintásában.
Egyedül a nagymegyeri cserkészek voltak olyan bátrak, hogy a cserkészotthon denevér és pókokkal lakott sarkaiban hajtották álomra a fejüket, és ők vasárnap reggel vonatoztak haza otthonukba.
Jó volt egy helyen ennyi kiscserkészt látni. Köszönjük a vezetőiknek, hogy elhozták őket hozzánk és azt is, hogy otthon időt nem sajnálva áldozatokat hoznak a legkisebbek élményteli szórakozása érdekében. A rendezvényt támogatta: a szlovákiai magyar mágneses viharoktól irtózó vasorrú boszorkányszövetség alapítványa az SZMMVIVBSZA és Kismedve:)
Zolti & Dandi

boszi avatás,
Garampáld,
Kisgyarmat,
krumplistészta,
Kürt,
Nagymegyer,
pexeso,
szerencsekerék,
Udvard
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)